BIOGRAPHY

AZ EGYÜTTES  TÖRTÉNETE, FORMÁLÓDÁSA:

A Jackalhead zenekar 2012-ben, az apokalipszis évében alakult. Az alapítás ötlete egy dohányfüst belengte romkocsma mélyén manifesztálódott pár sör társaságában Tardik Tamás (gitár), Szurdi Kristóf (basszer), és Trencsényi József (ének) között.
Hamarosan csatlakozott hozzájuk Farkas Bence (gitár), és Patonai Balázs (dobok). Megkezdődtek az első próbák egy bőrgyár mögötti kis napégette garázsban, egyelőre név nélkül.

Mint minden kezdő zenekar, ők is a saját kedvenceikhez nyúltak vissza, és hamar be is tanultak többek között pár egyszerűbb Black Sabbath, Judas Priest, és Iron Maiden dalt, amiket kifáradásig húztak a próbateremben. Már ekkor próbálkoztak saját dalok írásával több, kevesebb sikerrel. Tucatnyi ötlet lógott a levegőben a zenekar nevéhez, de egyik sem volt az igazi, míg egyik este Józsefnek ütötte meg a fülét a "Jackalhead" elnevezés, miközben az Egypt üvöltött a hangszórókból a Mercyful Fate-től.  A név és a mögé elképzelt arculat mindenkinek tetszett, így megragadt. Eképpen működött, épülgetett a zenekar egy darabig, de Balázstól az útjuk különvált.

Huzamosabb ideig kutattak új dobos után, de a megfelelő ember váratott magára. Később csatlakozott a zenekarhoz Antal Tamás, akivel hamar megtalálták a közös hangot, így volt végre ki püfölje a bőröket. Nemsokára beindultak a koncertek, amelyek gerincét ekkor még bőven a feldolgozások tették ki, megsózva egy-egy saját szerzeménnyel. A pécsi romkocsmák világában élték ki magukat hol kisebb, hol nagyobb közönség előtt. Jópár koncerttel, buktatóval, és féktelen bulival később a zenekar útjai Tardik Tamás gitárossal különváltak.

Nem kellett túl sokat várni az új húrnyüvőre, Kovács Lászlót gyakorlatilag keresni sem kellett, gitárját leporolva, tudását felfrissítve rövidesen csatlakozott a zenekarhoz, és megalakult a jelenlegi felállás, ami 2016 óta tart.

2019. Augusztusában megkezdték az első lemezük felvételeit.

© 2019 The Crosshairs / Az oldal készítése során egyetlen dobverő sem sérült meg.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el